Leírás

Egy vidéki udvar részletét látjuk, a háttérben bal oldalon egy távoli domb, a közelben egy fa tövében üres szekér áll. A kép jobb oldalán is fák virágoznak. A középpontban a hold fehér fényének és sötét bokroknak kontrasztos foltjai láthatóak. Tavasz van, a rügyező fák között és a kép előterében szabadon áramlik a holdfény.
Szőnyi István az 1930-as évektől Zebegényi korszakában az expresszív drámaiság és az atmoszferikus plein air festés egységét kutatta. Színpalettája korai művészeti korszakához képest jóval inkább kivilágosodott, fényesebb lett. Zebegényben alkotott műveit lágy tónusok, passzív meditatív líra jellemezi. Ezidőtájt született alkotásain a posztnagybányai stílus nyomait fedezhetjük fel, ide tartozik Zebegényi udvar holdfényben című tájképe is. A művész a természet egységét a tájképfestészet hagyományait követő egyszerű kompozícióval mutatja be. Hosszú felvezető előtér, középen a fő motívum, a hold, két oldalt lezárja a képet. Szinyei hatására nem plein air módon készítette el művét, hanem mintegy átszűrve, úgy, mintha egy fátyolon keresztül tekintenénk ki. Ezt a hatást a tojástempera technikája kelti. Nem a táj elemei, hanem az atmoszféra a fontos, így e tekintetben poszt- impresszionista.
A művész 1924-től kezdődően egyre több időt töltött Zebegényben, ahol fő témája a falu festői környezete volt. Ezek sorába tartozik a Zebegényi udvar holdfényben. Érdeklődése az atmoszferikus problémák felé fordult. A nagybányai tradícióhoz visszanyúlva alakította ki sajátos formanyelvét: sugárzó művét világos, derűs, élénk színhasználat jellemzi. Ez a festménye az 1943-ban készült Kerti pad című művéhez hasonlítható. Lírai érzékenységű festménye az ember és a természet harmonikus egységéről vall.
 

Részletek